Wodoo baba :)


Na, azért nem kell megilyedni, nem tértem át a sötét oldalra..., csak hasonlít,de nincs ereje.:)

Kellenek:

vékony filc(anyag)
himző cérna,fonal(vagy minek hívják)
olló
baba minta
kevéske vatta



Egy pontrácsos papírra(a szines papír csomagból), megrajzoltam egy baba formát, kivágtam.Ez kb. 6cm magas baba.


Fehér ceruzával(néha megnyálazva a hegyét, hogy fogjon is) körberajzoltam a filcen, amit elötte duplán hajtottam, hogy egyszerre vágjam ki a két felet.

Majd fogtam azt a bizonyos himző fonalat, és először megcsináltam az arcát. Két X a szemnek, és kis öltésekből a szájat. Majd egy kis szivet neki. Ebből a mintából húztam fel felé a fonalat és ez lett az akasztója, így jobban van rögzítve.
Körbe varrtam a figurát azzal az öltéssel amit látsz(nem tudom a nevét), kb. 3/4ig, ahogy a képen látszik.
Kis vatta darabokat tépkedve, egy hurkapálca/kis csavarhúzó segítségével kitömtem a babát, közepesen keményre. Majd varrtam tovább.
Végül még a fej teljes körbeöltése előtt kitömtem a hiányzó részeket.
Teljesen körbeöltögettem.



Ennyi az egész.
:)

Lekvár jel


Mint minden évben(vagy majdnem mind évben), idén is tettünk el lekvárokat, most egyedül is, anyukámmal is, és anyukám is egyedül.
Az egyik ilyen "termés" lett a ringló-alma lekvár.
Nagynéném születésnapjára díszítettem így fel egy kis üvegnyit. (A másik ajándék egy "wodoo baba" volt, azt is felteszem.)

Eddig mindíg matricáztuk az üvegeket, de azt utána le is kell vakarni, mert hát nem biztos, hogy ugyan az a féle kerül az üvegbe legközelebb is.
De most eszembe jutott, hogy inkább ilyen bilétát csinálok, amit gumival rögzítek.
Ezt csak leszedem egy mozdulattal, ha kiürül. És jó lesz legközelebb is, újrahasznos.:)

Kellékek:

szines papír
karton
papír ragasztó(én stifteset használtam)
olló
lyukasztó
kalapgumi/befőttes gumi
+pici festék(elhagyható)

Nekem csak vékony(hagyományos iskolai csomagos)szines papírom volt itthon, ezért kellett ráragasztani egy réteg vékonyabb kartonra, hogy legyen tartása.
A szinespapír hátára felrajzoltam a két gyümölcs formát. Kivágtam.


Ráragasztottam a karonra és félig egymásra. És úgy vágtam körbe.


Kicsit üresnek találtam, ezért fehér gyöngyház festékkel bepöttyöztem(egy hurkapálca segítségével).


Majd a tetején lyukasztóval, kilyukasztottam. Ide fűztem a kalapgumit, végét megcsomóztam.
És az üveg nyakára raktam.
Végül még egy kör alakú szinespapírt kivágtam az üveg tetejére(nagyobb legyen a tetőnél).
Ezt kétoldalú ragasztóval rögzítettem.
:)


Tipp: még gyorsabban kész van, ha szines, mintás scrapbook papírból vágjuk ki, annak van is tartása, akkor elhagyható a kartonra ragasztás.