Nagy láda





Amiket felhasználtam:
a láda
olló
acryl festékek
dec.ragasztólakk
dec.papír
ecsetek,szivacs, rongy

Már rég mentettem magamnak 2 szép ládát, amit úgy gondoltam, majd egyszer rendbehozok. Hát most eljött a pillanat.




Íme a nagyobbik, eredeti állapotában:








Fogtam hát, megtisztítottam, itt-ott picit megcsiszoltam, hogy ne kerüljön szálka a kezembe.

Miután sikerült kiválasztanom a motívumokat,és eldönteni milyen színt/színeket használjak,odapróbáltam a már kivágott képet a tetejére, és bejelöltem a helyét ceruzával. Fogtam a mintámat és jól benedvesítettem. Ezt egy víz spriccelővel tettem, majd egy szivaccsal elkentem rajta a vizet és hagytam had puhuljon fel. Addig beragasztóztam a minta helyét a ládám tetején. Majd a felesleges vizet letöröltem a papírról, és azt is beragasztóztam. A helyére illesztettem és a közepétől kifelé indulva jól odasimogattam, levegőtlenítettem. Hagytam száradni.








Mikor már megszáradt a papírom a tetején, úgy döntöttem kicsit után festem, mert nem illett oda nekem az eredeti barna szinezete a képnek. Így hát fogtam a sárga festéket, kicsit kevertem-kavartam, hogy a megfelelő színt kapjam, majd átfestettem a barna részeket. Ismét száradás következett.








Majd fogtam a ismét, a sárga festékemet, kicsit sötétítettem rajta, és kellemesen kenhetőre vizezve lefestettem a tetejét. Azért nem mindjárt ezzel kezdtem, mert már így is egy használható világos színe volta a ládának, a papír pedig elég vastag és színes ahhoz, hogy ne látszodjék később, hogy alatta mi van. Ez így elég festék takarékos megoldás is.
Persze most is hagytam száradni.








Addig kitaláltam, hogy az alja is ilyen színű kell hogy legyen,le is festettem, és a mintát is kiválasztottam.

Ezzel már majdnem kész is volt a tetőm. De azért még kaptak az élek egy kis szinezetet. Kevertem egy „kis” acél kéket, némi gyöngyház beütéssel, hogy kicsiny csillogást kapjon.
Fogtam egy régi, szakadt lepedőből kitépett darabot, és pici festéket rászedve, bekenegettem az éleket, sarkakat.








Persze nem kicsi mennyiségek sikerült bekevernem...:), így végül a maradékot, a ládám belsejének lekenésére használtam. Ezt szivaccsal tettem és jól felvizezve. Ezáltal csak egy enyhe kékséget kapott a sötét színű nyers fabelső.

Közben kimaradt pár nap, amikor nem tudtam foglalkozni szegény kis ládámmal.

Mikor újra leültem hozzá, már megvolt a teljes festés-tető is, alja is, a teteje már csak lakkozásra várt, az alja pedig a mintára.

Fogtam hát a tetejét, és lelakkoztam, kétszer , mert elsőre nem lett mindenhol egyforma. Ehhez is a dec.ragasztólakkot használtam, ami selyemfényű.
Már csak meg kellett száradnia.

Addig az aljára szánta mintának is átfestettem a keretét. Majd a fent leírtak szerint, azt is felragasztottam, a kis virágokkal együtt.


Száradás után, az alját is teljesen lelakkoztam. Azért kicsit vizeztem is a lakkot, hiszen itt már csak az egységes fény, és védelem a lényeg, nem a ragasztás, amihez nem kell vizezni.

Több órát hagytam száradni, mire úgy ítéltem, hogy biztos nem ragad, bár szerintem hamar szárad ez a lakk, de azért, biztosra mentem.:)

És végül, mikor teljesen megszáradt, beleraktam a szalvétáimat. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése